07. Chapter

Sziasztok! Mint látjátok meghoztam az új részt, eddig ez a leghosszabb és kicsit más mint a többi, de remélem elnyeri a tetszéseteket.

 Mitől lesz vörös a rózsa? A hófehér, gyönyörű szírmai miért pompáznak sötét színben? A vér festi vörösre. A vér teszi a világosat sötétté, a jót rosszát, az embert démonná. Soha ne fogadj el fehér rozsát, ha nem akarod, hogy fekete legyen. Akárhányszor egy ártatlan embert látok, rögtön ez jut eszembe. Azért vannak ártatlan emberek, hogy valaki megrontsa őket. De ha egyszer tönkre teszik őket, ördögibb, gonoszabb lények lesznek, mint aki elvette tőlük ezt a határtalan jóságot. Sok ilyen embert ismertem, Dean is ilyen volt. A világért nem ártott volna senkinek. Nem ölt embereket, nem bánt rosszul senkivel, de most nála romlottabb lénnyel még nem találkoztam. Sok időm van a múlton gondolkozni, ugyanis a barátaim bezárva tartanak egy szobában, felügyelettel. Amin keresztül megyek rossz, fájdalmas és Dean műve. El fog múlni, de addigis nem a legjobb döntés a részemről kilépni a házból. Látomásaim vannak, megtörtént és megnemtörtént dolgokról, mindent tisztán látok, de az egész egy kín szenvedés, úgy érzem megőrülök. Amikor ezek a rohamaim vannak, úgy érzem meg akarom ölni a barátaim, általánosságban mindenkit. Ezért láncokkal ki vagyok kötözve, és amikor éppen józan eszemnél vagyok, mindig a szobában tartózkodó személyt kérdezem arról, hogy miket műveltem. Most Eleanor ''vigyáz'' rám. Louis nem akarta, hogy egyedül legyen velem, minden bizonnyal félti, mert habár tudja, hogy El átlát rajta mégis sok időt töltenek együtt. Azt hiszem, szereti Eleanort, nem vagyok teljesen biztos benne, lehet a halucinációm része, viszont remélem így van. Summer jött felváltani Elt, így most Niall aggódhatott. Nyílt titok, hogy odáig van az én farkas barátnőmért, és én azzal is tisztában vagyok, hogy Summer is kezd beleszeretni. Komolyan mondom, minden és mindenki tiszta happy, csak én nyomorgok itt egy ágyhoz kötözve, úgy, hogy bármelyik percben jöhet egy roham, és le akarom tépni a szobában tartózkodó személy fejét. Hát igen, az élet szívás, de ki mondta, hogy nem?
-Hogy vagy Heidi? - Summer aggódó tekintetét látva jó érzés fogott el, de tudtam, ahogy ő is, hogy egyáltalán nem vagyok jól.
-Meg vagyok, azt hiszem, azt utolsó kitörésem fél órája volt - néztem rá halál nyugodtan.
-Nekem mit kell csinálnom, ha tudod, nem igazán vagy magadnál? - érezni lehetett, hogy zavarban van, de ez volt az igazság, nagyjából húsz percig teljesen más voltam, egy idegen.
-Ne gyere a közelembe, akármit mondok vagy csinálok ne gyere ide - a tekintetem komoly volt és minden szavamnak nyomatékot adtam.
-Értem.
Nyugodt voltam, túlságosan is. Nem voltam zavarodott vagy ideges, ölni sem akartam, de éreztem, hogy mindjárt bekövetkezik, és tudtam, hogy Summer nagyon félni fog, ezért komoran rápillantottam, ő pedig tudta mit akartam ezzel mondani neki. Minden fekete volt, sötét és zárkózott. Egyedül voltam a nagy semmi közepén, vörös hajam úgy világított mint egy lámpa mégsem láttam, csak a sötét és én. A tekintetemet Summerre szegeztem és erős vágyat éreztem arra, hogy kitépjem a nyelőcsövét.
-Heidi, jól érzed magad?
-Remekül vagyok Summer. De tudod mitől érezném még jobban magam? - volt egy olyan érzésem tudta mit fogok mondani, mert szép lassan hátrálni kezdett, tök fölöslegesen, mert a baszott láncok miatt még csak a közelébe sem mehetek.
-Nem tudod? Elárulom. Sokkal jobban érezném magam, ha ide jönnél és kitéphetném a szíved - a félelem kézzel fogható volt a levegőben. Hát persze, a kis farkas, össze hugyozza magát a gonosz vámpírtól.

Summer

Tudtam, hogy Heidi sosem bántana engem, de ahogy rám nézett és ecsetelte hány féle képen meg tudna ölni, úgy éreztem menten elájulok.

-Tudod Summer, te szörnyű ember vagy. Szegény Niall mindent megtesz csak azért, hogy észre vedd, te meg a kis farkas fiúddal foglalkozol - Heidi szinte köpte a szavakat, az utálat erősen érződött a hangjában, és amit mondott elszomorított. Tényleg borzasztóan viselkedtem Niallel, pedig ő csak velem akar lenni, én meg egyáltalán nem foglalkozom vele, csak Tommal foglalkoztam, pedig én kedvelem, de nem tudom, hogyan mondhatnám meg neki,hogy szeretem, és Tomnak azt, hogy őt nem.

-Látom elgondolkoztál, na gyerünk szaladj aranyhajhoz és dobd a farkast, törd össze a szívét, úgy ahogy én fogom a tiéd - az a tekintet, komolyan a falra mászok tőle. Már számolom a perceket, hogy mikor lesz végre vége ennek a szörnyűségnek ami az én kedves és barátságos Heidimmel történik. Már sötétedik, ami csak rá tesz egy lapáttal Heidi viselkedésére.

-Ha egyszer ki jutok innen te leszel az első akit megölök - rángatni kezde a láncokat és üvöltözött, a szemei feketék voltak és elő jöttek a szem fogai, elég ijesztő látvány volt.

-Engedj el! - tovább ordibált és valahányszor megmozdult, a láncok hangosan csapódtak az ágy kerethez.

-Heidi, nem engedhetlek el - kétségbe esett tekintettel néztem rá, már tizenöt perce tart ez a viselkedés zavar, ami azt jelenti, hogy hamarosan vége. Fel üvöltött a háta ívben megfeszült és kezdett vissza térni önmagához. fogalmam sincs milyen fájdalmai vannak, de az biztos, hogy nagyon erősek. Amíg a többiek vigyáztak rá, hallottam egyszer-kétszer ordibálni, de ezt most mindegyiknél rosszabb volt, minél több az ilyen kirohanása annál erősebb is.

-Summer, sajnálom - a tekintetéből tudtam, hogy újra normális, hogy vissza tért.

-Semmi baj nem tehetsz róla - vissza ültem a székembe ami az ágy mellett volt elhelyezve.

-Dean azt akarja, hogy gyilkos legyek, hogy a természetem megváltozzon, olyanná akar tenni mint amikor majdnem megöltem. Bizonyítani akarja, hogy hatalma van felettem. Még egyszer lesz aztán vége, de az több mint egy órás, és sokkal rosszabb - megijesztettek az elmondottak, nem akartam, hogy Heidi ilyen legyen egy órán keresztül.

-Heidi én most megyek szólok a többieknek, aztán valaki majd vissza jön - egy csókot nyomtam a homlokára, majd kiléptem az ajtón. Mindenki a földszinten volt, gondolom őket is megrémisztette, Heidi üvöltözése, ami jól hallható volt, ráadásul ők vámpírok, szóval biztos vagyok benne, hogy minden szót hallottak.

-Ki lesz a következő? -kérdeztem.

-Én - jött oda hozzám Zayn. Igyekeztem, pontosan elmondani a Heiditől hallottakat, amikor egy hangos sikítás hallatszott.

-Úgy tudtam a következő roham fél óra múlva lesz - állt fej ijedten Zayn majd vámpír sebességgel az emeleten termett.

-Srácok! - hallottuk ezúttal Zayn hangját. Egy emberként rohantunk a lépcső irányába és mikor felértünk Heidi szobájába, csak letépett láncokat és egy nyitott ablakot találtunk.

-A francba - sziszegte Fay.

-Hova mehetett? - a hangom remegett ahogy kiejtettem a szavakat, féltem is, úgy éreztem amiket nekem mondott most megvalósítja.

-Váljunk szét, Summer és Niall ez erdő egyik felén keresik, Fay, Harry és Zayn a másikon. Eleanor és Louis a városban, Avery és én pedi a ritkán lakott területeken keressük - osztotta szét a feladatokat Liam, senki nem vitatkozott, csak ment a maga dolgára. Niallal az erdő felé vettük az irányt, minden felé lehetett érezni az illatát, mégsem volt sehol.

-Ez reménytelen, így soha nem találjuk meg - minden reményem elveszett, az egyetlen aminek örülni tudtam, az az, hogy Niall itt van velem.

-Summer meg fogjuk találni, ne aggódj - szép kék szemei megnyugtattak, a kezemért nyúlt és megszorította ezzel is bíztatva engem, viszont amikor el akarta húzni csak erősebben fogtam. Úgy éreztem eljött az én időm, este, a sötétben kint az erdőben, egy gyilkos vámpírt kersve, külső szemmel nem ez lenne a tökéletes pillanat arra amire készülök de nekem az volt. Így előre hajoltam és ajkaimat az övére nyomtam, meglepődött, de nagy megkönnyebülésemre vissza csókolt és a másik kezemet is megfogta. Amikor elhúzódtam, nem mondtam semmit csak mosolyogtam rá, ahogy ő is. Kézen fogva kezdtük tovább keresni Heidit, de már sokkal jobb volt a kedvem.

Zayn

Mindenhol kerestük Heidit, és tudtam,hogy a közelben van. Harry persze most is próbálkozott Faynél, és így alakult ki kettejük kisebb vitája, arról, hogy Harry miért nem hagyja békén amikor Fay szerint csak ki akarja használni, mondjuk nem hibáztatom amiért ezt gondolja, elvégre Hazz erről híres. Amíg ezek kedten veszekedtek, észre vettem egy vörös árnyat elsuhanni, és egyből tudtam, hogy megtaláltuk. Nem törődve Harryékkel, elindultam az árnyék felé amit Heidinek véltem. Távol a többiektől megláttam, amint a földön térdel üvölt és a haját tépi.

-Heidi - igyekeztem lassan a közelébe érni. Amint meghallotta a hangom felém fordult és felállt, a tekintete elöszőr gyilkos volt aztán kedves.

-Zayn mit csinálsz itt? Menny el, tudod, hogy bántani foglak - gyönyörű arcát könnyek áztatták, rossz volt így látni.

-Nem fogsz bántani, nem tennéd - megálltam előtte és kezembe vettem az arcát.

-Vörös rózsa. Vörös rózsa mindenhol - ijedt volt, úgy kapaszkodott belém mintha az élete múlna rajta.

-Nem értelek - valóban nem értettem, hogy jön ide a rózsa.

-A rózsa fehér, ártatlan, és jó. A vér festi vörösre, szennyezi be, veszi el a jóságát. A vér tesz minket rosszá. Egy út, mindenhol szétszórva vörös rózsák, ezen az úton járunk mi.

-Ne félj Heidi, nem hagyom, hogy bántsanak - hihetetlen milyen okos, nem hiszem, hogy más megtudta volna ezt így magyarázni, ugyanakkor érdekes is, hogy miért pont a rózsát választotta. Heidi egy csókot nyomott az arcomra majd átölelt.

-Köszönöm - ha szívem dobogna, tuti ezerszer gyorsabban verne a kelleténél.

-Érted bármit - a ki kívánkozó szavak maguktól törtek a felszínre mielőtt még bármit tehettem volna. Nem szólt semmit csak szorosabban ölelt, valóra vált egy kívánságom. Felhívtam Liamet, hogy elmondjam, megtaláltam Heidit, amíg megtárgyaltam vele a részleteket a vöröske szorosan mellém állt, a kezemet fogta és fejét a vállamra hajtotta. Elmondhatatlanúl boldog voltam, hogy Heidi végre tudja mit érzek és ő is ugyanazt érzi.