03. Chapter

Amikor először tartottam a kezemben Dean könyvét halálosan féltem, most viszont örülök. Az életem nem is alakulhatott  volna jobban, mindent megtudhatok róla és, hogy legyőzhessem, még több erőre van szükségem. Avery és Fay nagyon sokat segítenek nekem. Városról városra járunk, felkutatva olyan vámpírokat, akiknek a képessége még jól jöhet. Az utóbbi időben egyáltalán nem foglalkoztam Zaynel, amit nem bánok. Csak Deanre tudok gondolni, hogy legyőzhessem és végre minden gátlás nélkül boldogan éljek. Nagyon remélem, hogy menni fog,hogy a régi érzelmeim nem akadályoznak meg a tervem megvalósításában.

1654

Még fiatal voltam, a szüleim szerettek velem dicsekedni, a szép vörös hajammal, a hófehér bőrömmel és persze különleges adottságaimmal. 1645 április 13.-án egy ünnepségre voltunk hivatalosak. Itt ismerkedtem meg Deannel, ő még szintén újonc volt de ez cseppet sem látszott rajta. Kedves volt, figyelmes és udvarias. Sok időt töltöttünk együtt ami alatt kölcsönösen megkedveltük egymást. Természetesen az ő fülébe is eljutott, hogy milyen hatalmam van. Kíváncsi volt arra, hogy mit tudok, meg is mutattam neki ezáltal még közelebb kerültünk egymáshoz. Dean apja túl sokat várt el a fiától, hajszolta a végtelenségig, hogy még erősebb még jobb legyen, jobb mindenkinél. Hamar rájött, hogy ha ezt meg akarja valósítani, akkor tőlem meg kell szabadulnia. Könnyen megbirkózott érzéseivel mit sem törődve közös múltunkkal, a halálomat akarta. A szüleim érezték, hogy valami nincs rendben, ezért bejelentették, hogy hamarosan tovább állunk. Engem persze elvakított a rózsaszín köd, az egyetlen akivel lenni akartam az Dean volt. Aznap éjjel amikor elindultunk volna, kiszöktem hozzá, hogy rendesen elbúcsúzzunk , hogy megígérjem neki, nemsokára találkozunk. Nem pont úgy alakult az este ahogy terveztem, Dean majdnem megölt, hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem és elvesztettem az uralmamat. A szemem feketévé változott az ismertető jelem vörösen izzani kezdett. Álltam Dean előtt és csak néztem, de tudtam, hogy ez neki borzasztóan fáj. A szüleim állítottak meg, ha nem teszik talán megöltem volna, talán megölhettem volna. Elmentünk onnan, a lehető legmesszebb, de úgy néz ki mégsem elég messzire. Akárhova, akármerre mentünk Dean mindig megtalált. A régi kedves énjéből, akit én annyira szerettem, már semmi sem maradt. Ahogy múlt az idő beletörődtem, hogy ő már sosem tér vissza, örökre elvesztettem. Szép lassan a szomorúságot átvette a harag, a szeretetet pedig az utálat. 


Vissza emlékezésemből a csengő hangja zökkentett ki. Az ajtóban Fay állt, megbeszéltük, hogy ma edzünk egy kicsit, Avery nem tudott jönni, erre a hétre elutaztak a szüleivel. A barlangban ahonnan a könyv is származik, rengeteg hasznos dolgot találtunk ami segíthet Dean megölésében. Céltáblákat, rárajzolva vámpírok olyan testrészeivel, idegekkel amitől néhány percre legyengülhetnek, és természetesen lét fontosságú fegyverek. Amikor a barlanghoz értünk ismeretlen illatra lettem figyelmes, valaki van itt. Határozottan nem vámpír, valami más természet feletti lény, talán egy vérfarkas vagy alakváltó. Igazam is volt, egy fekete hajú lány állt a teremben, talán egy kicsit megijedt tőlünk de barátságosnak látszott.

-Te vagy az -mutatott rám örömmel a hangjában.
-Kicsoda? -kérdeztem, mert fogalmam sem volt mit akarhat tőlem egy farkas.
-A vörös hajú vámpír, el sem hiszed mióta kereslek téged -jött közelebb mosolyogva.
-Mit szeretnél?
-Segítened kell, ugyan azt akarjuk, Deant holtan látni, egyedül neked sem fog menni.
-Hány fős a falkád? -kérdeztem ugyanis köztudott, hogy a farkasok falkában járnak.
-Húsz, de ismerek más csapatokat is akik támogatnának.
-Rendben. Egyedül jöttél? -kérdeztem
-Igen, engem küldtek, hogy keresselek meg.
-Értem, a falkádnak is itt kéne lennie, hogy ebből ki tudjunk hozni valamit, úgyhogy valamilyen módon értesítened kell őket.
-Két nap mire vissza tudunk jönni.
-Nekem megfelel, viszont valamit enned kéne -mutattam a Faynél lévő táskára jelezve, hogy pótolnia kellene az energia hiányt.
-Nem köszönöm, minél előbb indulok annál jobb, ha netán megéheznék levadászok egy állatot
-Legyen ahogy akarod, akkor két nap múlva találkozunk -bólintottam és halványan de észrevehetően elmosolyodtam.
-Mi a neved? -kérdeztem gyorsan mielőtt még elment volna.
-Summer -felelte majd átváltozott és szélsebesen futni kezdett. Az eseményektől felvillanyozódva álltam neki a gyakorlásnak, elsősorban újonnan szerzett képességeim fejlesztésének. Már órák óta itt vagyunk és büszkén mondhatom, hogy rengeteget haladtunk, viszont elérkeztünk ahoz a pillanathoz, hogy lemásoljam Fay képességét, ami az alakváltás. Ez nagyon hasznos erő, bármilyen állattá átalakulhatsz, fiatal vámpírok talán össze is kevernek egy közönséges alakváltóval. A másolás gyorsan megvolt, és használni is tudtam, persze közel sem annyira jól mint Fay, de a semminél ez is több.
-Szerintem mára elég ennyi -szólalt meg Fay.
-Egyetértek -válaszoltam majd elindultunk vissza Fort Collinsba. Amint haza értem felmentem a szobámba kicsit gondolkodni, hogy miként lesz ez a harc Deannel. Nyugalmam nem tartott sokáig ugyanis Emma rontott be a szobámba.
-Heidi, James bácsi nincs itthon eltudnál vinni egy barátomhoz? -kérdezte.
-Gyere -álltam fel, majd mentem le a lépcsőn. A kocsi kulcsom leakasztottam a helyéről majd a garázs felé vettem az irányt.
-Kihez vigyelek? -kérdeztem Emmát amikor már mind ketten az autómban ültünk.
-Lanahoz
-Oké -feleltem és indítottam be a motort. Elértük az uticélunkat de Emma meg sem mozdult.
-Mire vársz?
-Be kísérsz?
-Mi vagy te óvodás?-nem hiszem el, kilenc éves és nem tud egyedül elmenni az ajtóig
-Kérlek
-Mozogj -egyeztem bele, leállítottam a motort kiszálltam majd átkaroltam Emma vállát ami körülbelül a derekamig ért majd elindultunk az ajtó felé. Becsöngettem, valaki közeledet és ajtót is nyitott, de az a valaki nem Lana volt, nem az anyukája és az apukája sem. Az a személy aki az ajtóban állt eléggé megdöbbentett. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ő bármilyen kapcsolatban áll Lanaval. Félve engedtem el Emma vállát figyelmeztetve, hogy majd hívjon és akkor érte jövök. Nagy nehezen hátat fordítottam és vissza mentem a kocsimhoz, de tudtam, hogy az a bizonyos személy még mindig ott áll az ajtóban, és engem néz. Figyeli minden mozdulatomat, úgy ahogy nem olyan rég még én is tettem vele kapcsolatban. Mielőtt beszálltam volna a kocsiba hátra fordultam, ami nagy hiba volt. Már nem az ajtóban állt hanem tőlem két méterre ami aggasztott, ezért beszálltam majd indultam is, minél messzebbre akartam kerülni attól a háztól, pedig nagyon jól tudom, hogy a mai nap folyamán még vissza kell mennem, remélhetőleg megúszom az újabb találkozást ugyanis megijeszt. Nem tudom miért, talán egy kicsit emlékeztet Deanre, szeretném azt hinni, hogy csak külsőleg hasonlít rá. Szeretném azt hinni, hogy a múlt nem ismétli meg önmagát.