02. Chapter

Végre boldog voltam. Éreztem a szabadság ízét, hacsak egy pillanatra is, de teljesen megnyugodtam. De nem szabad elbíznom magam. Érzem, hogy ez csak a vihar előtti csend, ezért igyekszem minden egyes percet kiélvezni. Már hetek óta itt vagyok és eddig negatívum nem történt. De ma különös érzéssel ébredtem, ami nem feltétlenül rossz, csak furcsa, váratlan, nem is tudom melyik a megfelelő szó, a lényeg, hogy megérzésem szerint ma valami meghatározó fog velem történni.

Mivel szombat van, nincs iskola. De én csak úgy, mint minden nap, Zaynre gondolok. Elég volt csak egyszer egyetlen másodpercre belenéznem a szemébe máris beköltözött a fejembe. Persze, egyszerű a megoldás, nem pillantok felé. Hát ez nem igazán sikerült, tudni akartam mikor mit csinál, kivel beszélget, mikor milyen órája van. Szinte már megszállottja lettem és ez a lányoknak is feltűnt, így ma csajos napot tartunk, semmi fiú csak mi. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Amint a lányok megérkeztek, behívtam őket a házba.
-Mit szokás csinálni egy ilyen csajos napon? -kérdeztem mivel még sosem volt ilyenben részem, fogalmam sincs, mik történnek itt.
-Nos, egy átlagos ilyen napon a lányok kiöntik egymásnak a szívüket, beszélgetnek mindenféléről de mi ugyebár vámpírok vagyunk, ezért semmi átlagos dolgot nem fogunk csinálni -amíg Fay lelkesen magyarázott Avery nagyban bólogatott, kimutatva egyetértését.
-Indulhatunk? -jött oda hozzám Fay. Bólintottam jelezve, hogy mehetünk. Ugyan nem tudtam hova akarnak menni, de kérdés nélkül mentem utánuk. A házunkkal szemben lévő erdő felé vettük az irányt és miután már a hatalmas fák takarásában voltunk, szabadon alkalmazhattuk vámpír sebességünket. Csak futottunk, ugráltunk a fákon, sziklákon, annak ellenére, hogy ez számomra mindennapos dolog volt, felemelő érzést nyújtott. Az idő gyorsan telt, levadásztunk pár állatot, ücsörögtünk kicsit majd ismét futni kezdtünk. Már nagyon messze jártunk Fort Collinstól, amikor Avery megbotlott és zuhanni kezdett, amikor földet ért volna csak tovább zuhant, utána ugrottunk és nem várt látvány fogadott. Egy rég elhagyott, de jó állapotban lévő barlang, nem is akármilyen. A falak egyszerű fából voltak, a földön pedig csempe amin hosszú  magas nyitott szekrények sorakoztak. Elég barátságtalan környezet volt mégis megnyugtatott, viszont miután többet láttam már közel sem éreztem magam nyugodtnak, sokkal inkább idegesnek. Könyvek, legendák vámpírokról, megsemmisítő fegyverek, harapás ellenszer minden aminek csak köze van a vámpírokhoz.
-Wow! -szólalt meg Avery és hirtelen már az sem érdekelte, hogy több métert zuhant.
-Valaki nagyon érdeklődhetett a vámpírok iránt -néztem körbe. Egyre beljebb merészkedtünk és egyre több furcsa dolgot vettem észre, viszont valami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Egymás után sorakoztak hatalmas és széles polcok az ABC betűivel ellátva. Könyvek voltak sorba rendezve név szerint, minden egyes könyvre egy név volt írva. Leemeltem egyet, majd olvasni kezdtem. Egy bizonyos személyről írt benne mindent amit valakiről csak tudni lehet.
-Lányok, ezt nézzétek -szóltam nekik jelezve, hogy jöjjenek ide. Fay kivette a kezemből a könyvet, néhány másodperc múlva kérdőn pillantott fel rám.
- Ezek adatok egy vámpírról. Elképesztő, több száz oldal -ámuldozott.
- Az -értettem egyet, mert ez tényleg elképesztő volt.
- Ez azt jelenti, hogy minden élő vámpírról vannak feljegyzések? - kérdezte Fay.
- Valószínűleg -feleltem.
- Akkor rólunk is vannak -mondta Avery majd elindult az M betű felé, ahogy Fay is a B felé, így én is elindultam megkeresni a sajátomat. Néhány perc keresés után meg is találtam. A könyv még nem volt tele írva, valószínűleg azért, mert még nem haltam meg, így nem zárult le a a könyv, mert hiába, egyszer a vámpírok is meghalnak, csak sokkal később mint az emberek, hacsak nincs oltári nagy mázlink és nem vagyunk senkinek az útjában. Minden amit csak rólam tudni lehet benne volt a könyvben, hogy mikor születtem, mikor öltem először, mik a képességeim, minden. A könyvet vissza helyeztem a polcra, majd vissza mentem a lányokhoz akik Avery könyvét bámulták, ami még szintén nem volt befejezve. Néztem a könyveket, csak haladtam egy irányba céltalanul, semmit mondó arccal. Ahogy egyre haladtam előre megakadt a szemem egy neven amitől rögtön egy erős érzelem ült ki az arcomra. A félelem.
- Heidi, jól vagy? -kérdezte Fay, sápadt arcomat látva. Fejemmel határozott nemet intettem, majd lassan remegő kézzel nyúltam a könyv felé és nyitottam ki azt. Szerettem volna minél többet megtudni erről a vámpírról, amit csak lehet, mindent.
-Mi a baj? -kérdezte most Avery. Még mindig nem válaszoltam, csak a könyvön szereplő névre mutattam. Egyből megértették, hogy mi ijedségem oka, merthogy ők is ismerték ezt az ördögi démont. Mondhatni híres volt a vámpírok körében, legalább is mindenki tudta a nevét amit, ha meghallott, ha csak egy kis mértékben is biztos, hogy félelem járta át a testét.
- Dean Montgomery -suttogtam az egyetlen olyan élőlény nevét ami megijesztett. De valójában ki is Dean Montgomery? Egy iszonyatosan erős és hatalom éhes vámpír, aki megkísérti az életem. Dean Montgomery az a vámpír aki elől menekülök, aki vadászik rám.