Sziasztok!:) Meghoztam az új részt, ami a többihez képest elég rövid lett, de most ennyire futotta, remélem tetszik. Jó olvasást. xxValerie
Ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy hajszál választott el attól, hogy végleg megszabaduljak Dean-től, de nem, nem öltem meg, sőt, én kerültem ki belőle rosszul, ugyanis eltört nyakkal egy tömlöcben végeztem, akárcsak a többiek. El sem hiszem, hogy ez történt, az igazat megvallva, nem számítottam árulásra, tőle meg végképp nem. A könnyek megállíthatatlanúl futottak végig arcomon miközben felálltam és a mellettem lévő cella rácsaihoz lépkedtem. Fay és Eleanor kapott helyet ebben a patkányukban, a másik oldalamon pedig Summer és Avery. Csak én voltam egy egyedül, amit nem furcsállok, egészen addig, míg rá nem jönnek milyen erősek is a lányok. Mivel Summer farkas, gyorsabban regenerálódik mint mi vámpírok, de egyenlőre csak feküdt és nem mozdult. Egyedül maradtam a gondolataimmal, mérhetetlen fájdalmat éreztem. Nem, ez nem testi fájdalom volt, sokkal inkább lelki. Ezek a sérülések sokkal rosszabbak voltak, néhány vágásnál, szúrásnál vagy lövésnél, ez nem gyógyult meg percek alatt, az egyetlen gyógyír az idő volt, hosszú kegyetlen és kínokkal teli idő. Rá kellett jönnöm, hogy minden amit nekem mondott, hazugság volt, hogy egész idő alatt kihasznált engem, és a barátaimat, az ő barátait. Nem szerette egyikünket sem, csupán tökéletes látszatát nyújtotta annak, épp úgy, ahogy Dean. Órákig folytattam volna az önmarcangolást, de Summer felébredt.
-Jól vagy? - igyekeztem halkan beszélni, az kéne még, hogy idejöjjenek amikor még tervem sincs a kijutásra.
-Megvagyok, és te?
-Én is.
-Hogy érzed most magad? Tudod, azért mert elárultak.
-Borzasztó érzés, de nem csak engem árultak el, téged is, mindenkit. Ezért rohadunk itt, valószínűleg Dean háza alatt vagyunk - nem akartam másnak ecsetelni, hogy mennyire meg vagyok bántva, Summernek is van elég problémája, nem kell terhelnem őt az enyémekkel.
-Amint a többiek is felébrednek, ki kell találnunk valami tervet a kijutásra - hallottam, ahogy gondolkozni kezd, és elő is állt egy igen jó tervel.
-Fay - egyszerre mondtuk ki a nevét, menekülésünk kulcsának. A következő pillanatban El is felébredt, oda másztam a cellája rácsaihoz, majd vele is lezavartam egy hasonló beszélgetést, mint Summerrel. A történtek Eleanort viselték meg legkevésbé, ő már sok hasonlót élt át, ezért is bízik meg másokban olyan nehezen. Fay, majd Avery is felébredt. Summer vázolta tökéletesre sikerült tervét, amivel az volt a baj, hogy Fay legyengült, és vérre van szüksége ahhoz, hogy ezt véghez tudja vinni. Ekkor jött az ötlet, hogy csinálhatnám én is, de nekem ez még nem megy, túlságosan tapasztalatlan vagyok ehhez, nem úgy mint Fay.
-Én nem vagyok vámpír, az én véremből ihat - Summer megint csak okosat mondott, ez össze is jöhet.
-És, hogy juttatjuk Summer vérét Fay-hez? - hát azt hiszem elkezdek megbarátkozni a "szobámmal". Nem volt semmi, amiben át tudtam volna vinni a vért a túloldalra. Hangos léptek zaja törte meg a beszélgetést, egy nagydarab kigyúrt vámpír lépett a cellám elé, a rácsok között becsúsztatott egy kis vért.
-Idd meg! - parancsoló hangon mozdulatlanul figyelte minden lépésem. A kezembe vettem a poharat majd az ajkamhoz tartottam, a tartalma beáramlott a számba, de nem nyeltem le.
-Idd meg! - nem tudtam mit csinálni, hagytam, hogy a vér végig fojjon a torkomon, ezzel új erőre kaptam. Még egy pasi jött, mindketten bejöttek, majd két oldalamra álltak. Vak sötétben vezettek, de hangokat hallottam. Egyszer csak megálltunk egy ajtó előtt, amit szélesre tártak előttem, egy elkerített ringbe löktek, majd a rácsozott nyílászárót becsukták. A székeken vámpírok ültek és pénzt lóbáltak a magasba, és mindenfélét üvöltöztek, nem sejtek jót. A szemközti ajtó kitárult, majd egy srác lépett be rajta, önként és dalolva. Az ember, akit valamilyen bírónak véltem, a ketrecen kívülről, osztotta meg az információkat. Rendben, tehát a velem szemben álló srácot Eric-nek hívják, és eddig veretlen. Remek, jobba napom nem is lehetne. Ha nem harcolok nekem végem, megöl, nem fog kímélni csak azért mert lány vagyok. Nekem sem szabad sajnálnom őt, hiszen annyi vámpírt megölhetett már, olyanokat is, akik egyáltalán nem akartak harcolni. Elhangzott egy kong, Eric pedig mindennemű habozás nélkül támadt rám. Itt volt ős is, figyelt engem, amint mozdulatlanul állok, valahogy nem éreztem azt, hogy nem szeret, de csak állt és nézett várva a fejleményeket. Egy valamit tudtam, muszáj nyernem, nem érdekel milyen áron, de nyerni fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése